Csuhéfonás régen
Borsodi Heni
Részlet
"Osli nevezetességei" című munkájából
A kukorica csuhéját felhasználva csuhéfonó háziipar is kialakult a rábaközi és hansági falvakban, így Osliban is. Itt a csuhét fosztásnak nevezik. A csuhéfonás hagyományát népdalok szövege őrzi („Megérett a kukorica kis Osliban rég…” Minden asszony, osli asszony, meg kisasszony, éjjel-nappal papucsot fon”), magát a mesterséget pedig az osli csuhéfonó asszonyok elevenítették fel napjainkban. Készítenek használati és dísztárgyakat egyaránt, munkáikat környékbeli, valamint országos rendezvényeken is bemutatták már. Szívesen fogadnak mindenkit, aki szeretné megismerni és kipróbálni a csuhéfonást.
Az évszázadok során a Hanság éltette népét, ugyanakkor a korlátokat és a küzdelmet is jelentette egyszerre. Éltette a népet, hiszen felkínált mindent: vadat, halat, növényi étkeket, nyersanyagot, mesterséget, munkát, lehetőséget a mindennapi kenyér megszerzésére. Ugyanakkor harcot kínált. Népének keményen meg kellett vívni elsősorban a termőföldért.
Nagy Mihály
Részlet
Csendes, falusi élet a 20. század első felében OSLI községben munkájából
A kukoricát is sorvetéssel termelték. Ennek betakarítása csőtöréssel történt. A letört kukoricát fogattal, „lőcsős szekérrel” hazaszállították. Akinek volt valamilyen fedett épülete, az oda rakta le, akinek nem volt, az pedig az udvarra vagy a konyhába. Már aznap este megkezdték a kukorica fosztását. A szomszédok, rokonok, gyerekek, felnőttek egyaránt mentek kukoricát fosztani, és azt kosárban felhordták a padlásra további szárogatás céljából. Az állatokkal történő etetése és morzsolása is innen történt.
A fosztás (csuhé) belső részében lévő szép szálakat külön gyűjtötték, csomóba kötötték és megszárogatták, hogy a téli hónapokban, hosszú estéken papucsot, szatyrot, szőnyeget tudjanak belőle fonni. Kevés, de szükséges kereset volt ez a téli hónapokban. A községben talán minden család nő tagjai foglalkoztak ezzel. A férfiak pedig e munka előkészítésében segédkeztek (kaptafa-szegelés, fosztásáztatás, festés stb.).
A faluban volt felvásárló (Mészáros Imre), áld a készterméket felvásárolta és továbbadta.
A fosztás befejezése után szilvát, körtét, almát, főtt tejes kukoricát adtak a fosztóknak. Beszélgetéssel, nótázással telt el a fosztás időszaka.
Nehéz Ferenc:
A Dunamocsról származó (felvidék) Osli tanító 1956-57-ben dalban is megörökítette az Osli kosárfonókat, amely így szól:
Megérett a kukorica....
Megérett a kukorica kis Osliben rég, ja de sok a sustyája.
Megveszem a sustyáját meg a gyenge levelét, hozzad el az utcánkba.
Jaj, de nehéz az a sustya, négy tinó is alig húzza,
hig-hojsz, ripeg-ropog a szeketem meg a kisafám, csókolom a csöpp kis szád.
Egy kis magyarázat a dalhoz:
Nagy Mihály: Csendes, falusi élet a 20. század első felében OSLI községben anyagából
A parasztembernek általában egy vagy két lova volt. A lovakat kétéves korukban tanították meg szekeret, földművelő eszközöket, télen szánkót húzni. A betanításban nélkülözhetetlen szerepet játszott a gyeplő, mely végigkísérte őket életük végéig. Más volt a helyzet az ökröknél és az igavonó teheneknél. Ugyanis többen a faluban kettős hasznosításra — tej elés és igavonásra — tartották a teheneket. Hozzá kellett szoktatni ezeket a szekérrúdra helyezett járom viselésére, amit az állatok nyakán helyeztek el, mellyel húzták a szekeret, ekét, fogast, lovasszánt. Az első időszakban kötélen kellett vezetni őket, később elég volt csak előttük menni. Már ebben az időszakban megtanulták a vezényszavak jelentését: „H/K” szóra jobbra, „HOJSZ”-tíí balra fordultak. „NE” szóra elindultak, „HÓÓP” -ra megálltak. Ekkor már vezetni sem kellett őket, hiszen nagyon hallgattak a szóra. A lovak is - a gyeplővel együtt - jól hallgattak a szóra. Induláskor „GYŐ”, megálláskor „HŐHE” vezényszavak hangzottak el.
Kisafa: Egyes vagy kettős fogat hámfája. ( vagyis az a faszerkezet, ait a lovak húznak)
Az Osliak a mai napig előszeretettel éneklik is ezt a dalt
Ezért had áljon itt a kottája is!
A régi időszak jellegzetes csuhémunkái
A kiskosár
A pirostojás díszítés csuhéval:
A jellgzetes Osli papucs:
A jellegzetes Osli szatyor:
Az edényalátét:
A különféle táskák: