Osli csuhéMegérett a kukorica kis Osliban rég...
A csuhé
Osliban születtem 1957-ben. Mikor gyerek voltam, kezembe nyomták a kaptafát, hogy szegeljem meg, mert édesanyám fosztáspapucsot csinál. Volt, amikor éppen egy szatyor-formának a szélére kellett a szegeket beverni. Aztán emlékszem, hogyan szedtük a fosztást a kukoricaföldön, vagy fosztottuk és gyűjtöttük a már otthonra hazaszállított kukoricáról. Otthon a leszedett fosztás a pajta tetejére volt felkötve, hogy jól kiszáradjon és ne penészedjen be.
Emlékszem, a papucs kaptafájából, a szatyor rámájából otthon több méret is volt, hogy mindig az igényeknek megfelelő nagyságú készüljön belőlük. Aztán emlékszem, hogy a kész munkát el kellett vinni szövetkezetbe, ott vették át, ott fitzettek érte. Aztán arra is emlékszem, hogy nekem is volt fosztáspapucsom. Ma is előttem van, hogy hogyan vágta a talpamat. Nem szerettem használni....
Emlékszem, a szüleim mindig fosztást emlegettek otthon. Aztán évek teltek el, és hallom édesanyámtól, hogy most csuhézik. Először nem is értettem mi is az a csuhé. Most már tudom, hogy az osliak a csuhét ill. a csuhézást hívták fosztásnak.
Most 2013-at írunk, s ha hazamegyek édesanyámhoz, azt látom, hogy a használati tárgyak mellett csuhéból mind inkább különböző dekorációs tárgyak készülnek. Szorgos kezek munkájából egyre érdekesebb formák kezdenek kialakulni. Mindig megcsodálom a csuhéból készült új figurákat, és megállapítom, hogy ilyet az én ujjaim már nem tudnának csinálni.
Gyerekkoroban a faluban sokan fonták a fosztást. Napjainkban Rinner Jenőné (Ani néni), Varga Gézáné (Irma néni) és Kapui Béláné (Janka néni) próbálja a múltat felidézni, és a természetes anyagok egyszerűségében rejlő szépségeket megmutatni. Mikor találkozom velük, újságolják, hogy gyerekek és felnőttek részére egyaránt tartanak csuhé bemutatókat, foglalkozásokat. Elmondják, hogy nagyon boldogok, mert van érdeklődés, és vannak, akik ezt a nagyon régi foglalkozást meg is akarják tanulni .
Kapui Gyula
(Janka néni nagyobbik fia)
.